Mesterséges intelligencia alapú alkalmazással is segíti kistermelőit a SPAR

Tovább bővítette kistermelői partnerprogramját a SPAR Magyarország: a Régiók Kincsei révén már több mint 600 új, hazai termék érhető el az üzletek kínálatában. A vállalat ezen felül szakmai támogatást is nyújt partnereinek fejlődésük és piaci pozíciójuk további javításáért, valamint egy új alkalmazást is fejlesztett számukra a hatékonyabb kommunikáció érdekében.


A SPAR Magyarország számára kiemelt jelentőségűek a magyar élelmiszeripari termelők, családi és kisvállalkozások, hazai termékek és innovációk. Ezért az üzletlánc 2021-ben elindította Régiók Kincsei programját a helyi termelők kiváló minőségű, kézműves termékeinek piacra juttatása érdekében. A vállalat Székesfehérváron, Zalaegerszegen, Hódmezővásárhelyen, Nyíregyházán, Pécsen, Győrben, valamint Budapesten is lehetővé tette, hogy az ezen központok vonzáskörzetéből érkező mikro- és kisméretű vállalkozások, termelők, kézműves cégek, kis borászatok és sörfőzdék az adott térség számára értékesíteni tudják termékeiket. Ezzel a helyi partnerek lehetőséget kaptak, hogy az adott régiós központ néhány tíz kilométeres vonzáskörzetéből a szállítási láncokat lerövidítve, minél kisebb környezeti terhelést okozva tudják beszállítani magas minőségű termékeiket a SPAR üzleteik polcaira. A vidéki termelőket és kisvállalkozásokat segítő programban résztvevő cégek együttesen több mint 600 főt foglalkoztatnak, és olyan kistérségekben is támogatják a munkahelyek megőrzését és a munkahelyteremtést, ahol kevésbé vannak jelen nagyobb vállalkozások. A SPAR Magyarország jelenleg már 120 beszállító több mint 600 termékét forgalmazza az üzlethálózatában a Régiók Kincsei program keretében. A tejtermékek, tészták, borok, felvágottak, lekvárok, mézek mellett hidegen sajtolt olajok, kézműves sörök, borok, befőttek, savanyúságok, tészták és édességek találhatóak meg a választékban.  

„A visszajelzések rendkívül pozitívak, a vásárlóink értékelik a hagyományos technológiával előállított termékek minőségét és ízét, és fontosnak tartják, hogy megbízható, hazai termék kerüljön a kosarukba. Az egyre bővülő számú kisvállalkozó partnereinknek pedig nagyszerű bemutatkozási lehetőséget ad ez a program. A SPAR ugyanakkor a termékek piacra juttatásán túl szakmai segítséget is szeretne adni számukra, ezért nemrégiben ismét megrendeztük a kétnapos SPAR Marketing Bootcamp rendezvényünket, amelyen előadóink olyan hasznos marketing tudásanyaggal és gyakorlati tanácsokkal látták el a résztvevőket, amelyek segítik őket a piaci versenyben való helytállásban, illetve vállalkozásuk fejlesztésében” - ismertette Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

A „Közösségben az erő” szlogent viselő rendezvény előadói az üzleti stratégia, az árképzés, a közösségi média, a márkaépítés, a tárgyalástechnika és a mesterséges intelligencia témaköreit mutatták be a kisvállalkozóknak. A résztvevők képviselői nemcsak előadásokon vehettek részt, hanem különböző workshopok keretében gyakorlati tanácsokat is kaptak. Ezen felül egy mesterséges intelligencia alapú applikációt is bemutatott a SPAR kifejezetten a Régiók Kincsei beszállítói számára: ez a megoldás hatékonyabbá teszi a közösségi média kommunikációjukat.

„Az idei találkozónkon is fontosnak tartottuk, hogy az általánosabb üzleti és marketingtémák mellett az új trendekre is térjünk ki, ezért több előadás foglalkozott például azzal, hogyan tudják a kisvállalkozók a leghatékonyabban kihasználni a mesterséges intelligencia adta lehetőségeket. Ezen felül a szakmai programok mellett több kapcsolat- és közösségépítő elemet is tettünk a programok közé, így a beszállítóinknak több lehetőségük volt a tapasztalatcserére” – összegzett Tollas Attila, a SPAR Magyarország regionális beszerzési csoportvezetője, az esemény egyik előadója.

A rendezvényen idén először díjátadásra is sor került: a legeredményesebb Régiók Kincsei beszállítóknak megítélt Aranyalma díjat 9 kisvállalkozás vette át Vonier Eduardtól, a SPAR Magyarország ügyvezető igazgatójától.

Mint Maczelka Márk hozzátette: „büszkék vagyunk rá, hogy a programunk másodszor is bekerült egy egyetemi tananyagba: a Budapesti Metropolitan Egyetem egyetemistái a vállalat 11 magyar beszállítójának valós marketingkihívásain dolgoztak az elmúlt szemeszterben. A fiatalok friss szemlélete hasznos lehet a kisvállalkozások számára a márkaépítés, a termékek ismertségének növelése és ezáltal az új vevőkör bevonzása, illetve a kommunikáció hatékonyabbá tétele szempontjából.”

A SPAR a jövőben tovább bővíti a Régiók Kincsei programját, az érdeklődők a vállalat honlapján megtalálhatják a csatlakozáshoz szükséges útmutatót: https://www.spar.hu/regiokkincsei