Adni Öröm! – Országos összefogás az iskolakezdéshez

Immár ötödik alkalommal hirdeti meg közös tanszergyűjtő akcióját a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország. A 2025. augusztus 21-től 24-ig között zajló Adni Öröm! kampány célja, hogy segítse a nehéz helyzetben élő családokat a szeptemberi tanévkezdés során, legyen szó akár közvetlen tárgyi adományról, akár pénzbeli felajánlásról, adománykártyák formájában.


„A nyugodt iskolakezdés olyan alapélmény, amely minden gyermeknek jár. Felelős vállalatként a feladatunk pedig az, hogy ebben segítséget nyújtsunk azoknak, akiknek ez nem magától értetődő. Ötödik éve dolgozunk együtt a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal ezen a fontos ügyön, és újra és újra meghatódva tapasztaljuk, milyen önzetlenül csatlakoznak a vásárlóink ehhez az akcióhoz. Idén is számítunk rájuk országszerte” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

Romhányi Tamás, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője kiemelte: „A legszegényebb családok gyakran nem tudják előteremteni a legalapvetőbb tanszereket sem, így a gyermekek már az iskola első napján hátrányból indulnak. A SPAR Magyarországgal közös tanszergyűjtő akciónk lényege, hogy ezek a gyerekek méltó módon, teljes felszereléssel kezdhessék meg a tanévet. A felajánlott, új tanszerek nemcsak a tanulás eszközei, hanem a figyelem, a törődés és az esély szimbólumai is.”

Az akció személyes gyűjtési szakasza 2025. augusztus 21-e és 24-e között valósul meg. Ebben a négy napban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei az ország összes INTERSPAR áruházában jelen lesznek, és várják azokat a vásárlókat, akik egy-egy tanszert vagy iskolakez-déshez kapcsolódó terméket adományként szeretnének megvásárolni és felajánlani a rászo-ruló gyerekek számára. Az adományokat közvetlenül a pénztárzóna után lehet átadni az ön-kénteseknek. A felajánlások célba juttatásában a Magyar Máltai Szeretetszolgálat országos hálózata működik közre: a csomagok célzottan jutnak el a megfelelő helyre.

Az adakozás másik formája az adománykártyák vásárlása. Ezek az 500, 1 500, 3 000, 5 000 és 10 000 forint értékű kártyák 2025. augusztus 1-je és 31-e között érhetőek el az INTERSPAR áruházakban. A vásárlásukból befolyt teljes összeget a Magyar Máltai Szeretetszolgálat új tanszerek beszerzésére fordítja, és azokat célzottan juttatja el a segítségre szoruló gyerme-keknek.

A gyűjtés során beérkezett felajánlásokat – legyen szó tárgyi adományról vagy az adománykártyákból vásárolt iskolaszerekről – a Szeretetszolgálat munkatársai a szeptemberi tanévkezdésre eljuttatják a rászorulókhoz. Az iskolai felszereléseket gondosan összeállított csomagokban adják át, figyelembe véve a helyi közösségek szükségleteit és a gyermekek életkorát.

Az adománygyűjtés részletei és a résztvevő INTERSPAR áruházak elérhetőségei a www.adniorom.hu weboldalon érhetőek el.

További cikkeink

Hírek
25 ezer csomag adomány jut el a rászoruló emberekhez a 2025-ös Adni Öröm! adománygyűjtő akció eredményeként

Lezárult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös Adni Öröm! adománygyűjtő akciója, amelynek keretében több tízezer nehéz sorsú ember karácsonya válik teljesebbé. A vásárlók összesen 208 tonna tartósélelmiszert ajánlottak fel a kijelölt SPAR és INTERSPAR áruházakban, az adománykártyák értékesítéséből - beleértve az online felajánlásokat is - pedig több mint 11 millió forint gyűlt össze. A beérkezett élelmiszerekből és a felajánlott összegből összesen 25 ezer ajándékcsomag készül, amelyeket a Szeretetszolgálat munkatársai még karácsony előtt eljuttatnak a rászoruló családoknak, időseknek és a mindennapi megélhetésért küzdő embereknek.

Hírek
Elindult az Adni Öröm! - több ezer önkéntes várja az adományokat országszerte

Elindult az Adni Öröm! adománygyűjtő akció személyes gyűjtési szakasza: 2025. december 11. és 16. között több ezer önkéntes várja a vásárlók tartósélelmiszer-felajánlásait a kijelölt SPAR áruházakban és az összes INTERSPAR-ban. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország idén is azon dolgozik, hogy az ünnep melege a legnehezebb sorsú emberekhez is elérjen. A vevők a kasszák után adhatják át a megvásárolt élelmiszereket az önkénteseknek, akik gondoskodnak arról, hogy a csomagok még karácsony előtt eljussanak a rászorulókhoz.