A spar 13. havi bért biztosít munkatársainak

A hazai kiskereskedelmi láncok közül egyedülálló módon biztosít 13. havi fizetést a SPAR. Ez közel 13 ezer munkavállaló számára jelent többletjövedelmet a karácsony előtti időszakban. Emellett a vállalat 2018-ban is elkötelezett a további bérfejlesztések mellett.


„A SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. osztrák családok tulajdonában áll, akik elkötelezettek a hazai fejlesztések és munkahelyek iránt. Évtizedek óta kiemelten fontos számunkra, hogy munkatársaink jövedelme kifejezze az elvégzett munka iránti megbecsülésünket. A SPAR már 2016-ban is 4 milliárd forint bérfejlesztést hajtott végre és ez a szám 2017-ben eléri a 8 milliárd forintot. A kevesebbet keresők kapták a legnagyobb emelést, de a magasabb jövedelműek fizetése is jelentősen emelkedett. A bérfeszültség elkerülése érdekében pedig kiemelt figyelmet fordítottunk a középvezetők bérének emelésére is. Fontos aláhúzni, hogy a kiskereskedelmi szektorban egyedülálló módon 13. havi juttatást is biztosítunk dolgozóink részére a novemberi fizetésekkel egy időben, 2018-ban pedig folytatódnak a bérfejlesztések, ugyanis a jövő év tervezése jelenleg is zajlik” – mondta Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője.

A 13. havi jövedelem mellett a dolgozók jelenleg 10%-os vásárlási kedvezményt is kapnak a dolgozói kártya használatával. A vállalat pedig idén is kínál prémiumot a pénztárosainak, hogy a legforgalmasabb időszakokban még hatékonyabb legyen a vásárlók kiszolgálása. Ennek maximális mértéke havonta 20 ezer forint lehet. A cég valamennyi dolgozója, közel 13 ezer munkavállaló 2017-ben is évi 100 ezer forintnyi készpénzes, béren kívüli juttatásban részesül. A vállalatnál több mint 5 éve dolgozó munkatársak pedig további – éves szinten – 40 ezer forint értékű béren kívüli juttatást kapnak, mégpedig SZÉP-kártyán.