Összesen több mint 18,1 milliárd forintot fordított a SPAR Magyarország a bicskei és a perbáli Regnum húsüzemeinek, valamint az üllői SPAR enjoy. convenience kényelmi termékeket gyártó üzemének életre hívására és fejlesztésére. A legutóbbi beruházások főként az energiarendszereket érintették, de mindhárom egységben a gyártási technológiát érintő fontos fejlesztések is történtek.
„A SPAR működési céljai között nemcsak új üzletek nyitása és meglévők korszerűsítése, hanem az üzletlánc stratégiai jelentőségű élelmiszer-termelési üzemeinek folyamatos fejlesztése is fontos helyen szerepel. A hazai kereskedelmi láncok közül elsőként húsz évvel ezelőtt indítottuk el Bicskén saját tulajdonú Regnum húsüzemünket, amelyhez 2020-ban csatlakozott a perbáli üzemegység is. A SPAR enjoy. convenience üzemünk pedig 2018 óta látja el kényelmi termékekkel a SPAR-üzleteket. A folyamatos beruházásoknak köszönhetően a különféle technológiai eszközök beszerzése mellett az energiahatékonyságot szem előtt tartó fejlesztéseknek is kitüntetett figyelmet tudtunk szentelni” - ismertette Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.
A vállalat a bicskei Regnum húsüzemét azzal a céllal indította, hogy megbízható forrásból származó, a legmodernebb technológiával feldolgozott, magas minőségű sertés- és marha tőkehúsokat és húskészítményeket tudjon biztosítani a saját üzlethálózata számára. A bicskei üzem modernizálásában fontos mérföldkő, hogy az üzembiztonság és termelési kapacitás folyamatos növekedése érdekében lecserélték a húskészítmény-gyártáshoz használt gőzkazánt. Az új berendezés modern folyamatszabályozó vezérléssel működik, amely lehetővé teszi, hogy alacsonyabb károsanyag-kibocsátás mellett nagyobb teljesítménnyel szolgálja ki a termelési igényeket, a szabályozás miatt mégis gazdaságosabban állítsa elő a húskészítmények gyártásához szükséges gőzt. Az új kazán esetében a kéményből visszanyert energiával melegítik fel például a kazán vizét. Ezzel a megoldással a gyártáshoz használt gőz 40-50%-át tudják megtakarítani.
A bicskei Regnum üzem eszközparkja egy Ulma flow-pack csomagológéppel is bővült, mely 70%-kal kevesebb csomagolóanyag felhasználásával csomagolja például a népszerű S-BUDGET sertés darált húst.
A gyártás során az üzem hálózati vízzel működő termék-visszahűtőket használ. Ez a berendezés segít abban, hogy lehűtött levegővel és vízpárával legyenek képesek kezelni a termékeket, így azok a későbbiekben sem száradnak ki. A felhasznált vízmennyiség csökkentését négy hűtőberendezés segíti elő.
A SPAR 2020-ban vásárolt meg egy perbáli termelőüzemet, mely azóta Regnum húsüzem Perbál néven folytatja működését. Az üzemben az energiarendszer vonatkozásában jelentős fejlesztések történtek a közelmúltban: szén-dioxid alapú, transzkritikus hűtési rendszer került kiépítésre, mely Európában a károsanyag-kibocsátás szempontjából leginkább támogatott megoldás.
Fontos lépés lesz a jövőt illetően, hogy a perbáli húsüzem 2024 végéig új szennyvízkezelési technológiára áll át. A szakemberek monitorozni tudják majd a keletkező szennyvíz mennyiségét és az üzemi körülményeket. A távfelügyelettel rendelkező rendszer pedig gyors hibaelhárítást is lehetővé tesz a későbbiekben.
A SPAR enjoy. convenience üzemet 2018-ban zöldmezős beruházás keretében építette fel a SPAR. A vállalat már az üzem energiarendszerének és technológiájának tervezésekor felhasználta a bicskei Regnum húsüzemben szerzett tapasztalatokat. Az elmúlt időszakban a cég a legmagasabb élelmiszerbiztonsági követelményeknek megfelelő üzemben több fejlesztést is végrehajtott már. Az energiamegtakarítás érdekében a világítást például LED lámpákra cserélték a legutóbb.